webmango - webes szolgáltatások kiemelkedően jó kommunikációval

facebook

Új domain végződések

Egy tavaly márciusi testületi döntés alapján idén el is fogadták, hogy a www.valami.budapest, www.valami.buda, illetve www.valami.pest domain névvel ellátott oldalak árusítása megkezdődhet. Bármelyik cég megpályázhatja az oldalak árusításának jogát, amelyik megfelel a különböző kritériumoknak. A domain neveket  az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) nemzetközi szervezet fogja létrehozni, amely honlapján  egy-egy egyedi domain név bejegyeztetési költsége 41 millió forint,az éves költségei elérhetik az 5,5 millió forintot.

Tarlós István főpolgármester korábbi előterjesztésében azt nyilatkozta, hogy a .budapest, a .buda és a .pest domain végződések értékesítését és karbantartását a nyertes pályázó üzleti alapon fogja végezni, a vele kötött szerződés alapján a fővárosi önkormányzat is részesül a bevételekből.

Mik a feltételei egy ilyen domain név használatának?

Elsősorban, ha ilyen típusú végződést szeretnél a honlapodnak feltétlenül a céged székhelyének, telephelyének vagy fióktelepének Budapest közigazgatási területén kell lennie. Továbbá a kérvény benyújtásával együtt vállalod, hogy a főváros érdekeivel megegyező tartalmat szolgáltatsz, vagyis tilos szélsőséges, vagy nemzetiségek ellen irányuló tartalmakat közzétenni az oldalon. Többek között ezek a főbb feltételei, viszont amennyiben ezeket nem teljesíti a pályázó az adott domainnév visszavonható vagy elérhetetlenné tehető.

Több kérdés is felvetődik az előbbi nyilatkozat és a testületi határozat alapján:

“A Tisztelt Közgyűlés 440/2012. (III. 26.) számú határozatával támogatta a >>budapest<<, a >>pest<< és a >>buda<< internetes domain végződések (elsődleges domain nevek) regisztrálását. A Közgyűlés a 441/2012. (III. 26.) számú határozatával felhatalmazta a főpolgármestert, hogy az ICANN (International Corporation for Assigned Names and Numbers) által az interneten elérhető domén végződések körének bővítése céljára közzétett pályázaton indulni kívánó kérelmező/pályázó számára támogató hozzájárulást adjon. A felsorolt domén végződések használatának, engedélyezések részletes szabályait a pályázat lezárását követően, a pályázó nyertessége esetén lehet majd megállapítani, az előterjesztés mellékletét képező rendelet tervezet erre vonatkozó rendelkezéseket még nem tartalmaz.”

Budapest város neve már önállóan egy jó reklámként szolgálhat a hazai és külföldi cégek számára és akár jó előre bebiztosítja nagy látogatottságot, ezért jogos haszonélvezője ezeknek a bevételeknek a fővárosi önkormányzat. Kisebb kutatás alapján az említett végződések jóval magasabb kategóriába sorolhatók, mint régebbi társaik. Ezt az ára is hűen tükrözi, amely egyes becslések szerint elérheti akár az 500 ezer forintos összeget is.

Az érme másik felére tekintve még nem született döntés a már meglévő, hasonló tartalmú domain nevekkel kapcsolatban. Hiszen nem kötelezhető egy „Buda” vezetéknevű személy plusz költségek vállalására www.budacegem.hu oldalért.

Címkék: